Az elektromos rásegítéses kerékpárok legújabb generációja, már az elérhető és használatuk által megtérülő jelent képviseli.
Használatuk során, akár 0,5 Ft/km-ig is csökkenthetjük közlekedési költségünket, miközben az olaj és alkohol alapú üzemanyagok ára egyre emelkedik.
Közben magunk is hozzájárulhatunk, a kipufogógáz-mentes életterünk kialakításában.
Közlekedhetünk gazdaságosan és környezetbarát módon, továbbá nem mellékesen az egészségünk és jó kondíciónk megtartása érdekében.
Mindezt lehet egyszerre!
A legújabb E-kerékpár generáció már kiküszöbölte a kezdeti problémákat, az akadozó és hangos lánchajtást a motortól és a nagy-nehéz-kiskapacitású akkumulátorokat, amelyeket ráadásul gyakran kellett cserélni is a gyors elhasználódás miatt.
Felső kategóriás LiFePo4 akkumulátoraink dupla élettartamot biztosítanak a korábbi Li alapú akkumulátorokhoz képest és háromszoros élettartamot, az ólom alapú akkumulátorokhoz képest.
A 10-órás töltési idő (ólom alapú akkumulátorok), 5 órára csökkent a Li akkumulátorok elterjedésével. A LiFePo4 akkumulátor azonban, már a korábbi töltőáram kétszeresével is tölthető és így 2,5 órára csökkenthető egy speciális töltő segítségével a teljes töltési idő.
A LED lámpák energiatakarékos megoldásként hódítanak a járműiparban és otthoni világító berendezéseink is egyre nagyobb számban a LED technológiára alapulnak.
Miért legyen kivétel a kerékpárunk?
Vége a korábbi izzó és elemcserélgetésnek és nem kell vesződnünk az újratölthető ceruza akkumulátorokkal sem.
Az E-kerékpárokon használt LED lámpák rendkívül takarékosak és a kerékpárok meghajtó akkumulátorairól közvetlenül ellátva őket árammal, rendkívül nagy fényerejűek is közben. Bekapcsolásuk és kikapcsolásuk rendkívül egyszerű, a kerékpár kormányán elhelyezett központi kapcsoló segítségével. A bekapcsolt állapotot egy kontrol lámpa jelzi az első lámpába épített kijelző panelen. Innen tudhatjuk meg, a jármű hátralévő
működéséhez rendelkezésre álló elektromos energia mennyiségét is, épp mint egy autóban a benzinszint visszajelző.
Egyes modellek az akkumulátorról működtetett és abba beépített féklámpával lettek látva. A féklámpát, a kerékpár fékkarjaiba szerelt kis kapcsolók működtetik közvetlenül.
A beépített féklámpa, a városi kerékpáros közlekedés további biztonságát szolgálhatja.
Nincs szükség többé csengőre sem, mivel az első lámpa belsejébe egy elektromos kürt került. A kürtöt egy egyszerű nyomógomb segítségével használhatjuk, ami a kormányra szerelt központi lámpakapcsolón található.
Ezen az egységen található még egy háromfokozatú kapcsoló is, ami megfelel egy autó váltójának 3 előremeneti sebességfokozatával. A 3 fokozatú elektromos sebességváltó segítségével extra erőhöz juthat a villanymotor normál erejéhez képest, egy komolyabb hegymenet esetén.
Kerékpár kilométerórára sincs külön már szüksége, ha az E-kerékpár része lehet, egy háttér fénnyel is ellátott LCD kijelző, ami vízálló és bármikor könnyen leszedhető. Ez a kilométeróra azonban a hagyományos kerékpár kilométerórákkal ellentétben, közvetlen kapcsolatban áll az E-kerékpárt vezérlő elektronikával. Így a szokásos sebesség, távolság és idő kijelzésen kívül, tájékozódhatunk az E-kerékpár mindenkori üzem állapotáról is.
A kilométeróra tartó konzolba, elrejtve találunk egy nyomógombot. Segítségével, menet közben bármikor választhatunk a villanymotor általi rásegítés 3 fokozata közül.
A rásegítés kezdetének pedálfordulatszáma, az adott kerékpár típus és a felhasználó igényei szerint beállítható. A beállítás, a pedál tövében elhelyezett pedálfordulat érzékeléséhez felszerelt tárcsa mágnes számával állítható, testre szabható.
A meghajtómotor a kerékagy is egyben:
A választható kétféle akkumulátor rögzítés által, a meghajtó rendszer szinte bármely hagyományos kerékpárra felszerelhető kompromisszumok nélkül.
A végeredmény egy e-kerékpár, ami éppen olyan egyszerűen javítható mint egy hagyományos kerékpár, mivel 100%-ban az az alapja.
| ÉRVÉNYES: 2010. március 1-től | A felhasznált kerékpárok árai sajnos folyamatosan változnak, így azok pillanatnyi árainak függvényében, az itt található E-kerékpár árak is nőhetnek-csökkenhetnek. | |
Pedalec árlista (elektromos kerékpár) A E-kerékpárok árai, az alapként felhasznált modellek alap felszereltségű változatainak áraival lettek kiszámolva. Extra felszereltég, kényelmesebb ülés, kényelmesebb kormány-kormányszár, praktikusabb váltókarok...stb. feláras. | 24V10Ah eletromos szett, csomagtartó akku +töltő | 24V8Ah nyeregcső akku +töltő |
| Trekking kerékpárok | Bruttó fogyasztói árak | |
| Landrider 21sp női/ffi | 172 000 Ft | 163 000 Ft |
| Landrider N3 női/ffi | 176 200 Ft | 167 200 Ft |
| Traction 21sp női/ffi TX-51 | 193 000 Ft | 184 000 Ft |
| Városi kerékpárok | ||
| Budapest 28″ A | 163 600 Ft | 154 600 Ft |
| Budapest 26″ A | 161 938 Ft | 152 938 Ft |
| Budapest 26″ N3 A | 171 650 Ft | 162 650 Ft |
| Budapest 24″ A | 158 700 Ft | 149 700 Ft |
| Budapest 28″ férfi | 163 600 Ft | 154 600 Ft |
| Budapest 26″ ‘alacsony’ C | 173 400 Ft | 164 400 Ft |
| Budapest 26″ ‘alacsony’ N3 C | 181 975 Ft | 172 975 Ft |
| Budapest 26″ B | 166 225 Ft | 157 225 Ft |
| Budapest 26″ 7sp B | 170 250 Ft | 161 250 Ft |
| Budapest 26″ N3 B | 175 850 Ft | 166 850 Ft |
| Budapest 28″ B | 166 225 Ft | 157 225 Ft |
| Budapest 28″ 7sp B | 170 950 Ft | 161 950 Ft |
| Budapest 28″ N3 B | 176 025 Ft | 167 025 Ft |
| Touring 28″ női/ffi | 160 975 Ft | 151 975 Ft |
| Camping 20″ merev vázas | 161 500 Ft | 152 500 Ft |
| Camping 20″ ö.csukható vázas | 163 250 Ft | 154 250 Ft |
| Camping 20″ N3 | 172 175 Ft | 163 175 Ft |
| Metro 26″ hattyú vázas | 162 550 Ft | 153 550 Ft |
| Metro 28″ hattyú vázas | 164 388 Ft | 155 388 Ft |
| Metro 28″ hattyú vázas krém | 164 650 Ft | 155 650 Ft |
| Cruiser 26″ gránát agy női/ffi | 186 350 Ft | 177 350 Ft |
| Cruiser 26″ gránát agy női/ffi krém | 186 350 Ft | 177 350 Ft |
| Cruiser 26″ 7sp női/ffi | 190 025 Ft | 181 025 Ft |
| Cruiser 26″ N3 női/ffi | 197 200 Ft | 188 200 Ft |
| Cruiser 26″ gránát agy női/ffi /színrefújt/ | 181 100 Ft | 172 100 Ft |
| Cruiser 26″ 7sp női/ffi /színrefújt/ | 184 775 Ft | 175 775 Ft |
| Cruiser 26″ N3 női/ffi /színrefújt/ | 191 950 Ft | 182 950 Ft |
| Siren * Signo * Spring 26″ N3 | 206 746 Ft | 197 746 Ft |
| Siren * Signo * Spring 26″ N7 | 227 746 Ft | 218 746 Ft |
| Siren * Signo * Spring 28″ N3 | 207 621 Ft | 198 621 Ft |
| Siren * Signo * Spring 28″ N7 | 228 621 Ft | 219 621 Ft |
| Speciális Kerékpárok | ||
| Tandem alu 26″ TX-31 | 259 500 Ft | 250 500 Ft |
| 3 kerekű Camping gr. | 224 500 Ft | 215 500 Ft |
| 3 kerekű Camping N3 | 234 125 Ft | 225 125 Ft |
| 3 kerekű Budapest C gr. | 272 000 Ft | 263 000 Ft |
| 3 kerekű Budapest C N3 | 281 625 Ft | 272 625 Ft |
| Plusz Gyorstöltő 24V10Ah akkuhoz 2,5 óra töltési idő (felár) | 5 000 Ft | Csak a normál töltővel rendelhető (alapárban benne), 3,5-4 óra töltési idővel |
| A beépítésre kerülő alap, gázkar nélküli elektromos meghajtó rendszerek ára szerelés nélkül (ÚJ Schwinn Csepel kerékpárok átépítése PEDALEC-re átépítési költség mentes) | 123 000 Ft | 115 000 Ft |
| NEM új Schwinn-Csepel kerékpárok átépítési költsége | A kerékpár állapotától, felszereltségétől és kialakításától függően 15 000-25 000 Ft | A kerékpár állapotától, felszereltségétől és kialakításától függően 15 000-25 000 Ft |
| (Tel: 06 30/2152071) | ||
Két fajta akku szettel tudjuk a kerékpárokat felszerelni:
-nyeregcsőre szerelhető univerzális 24V8AH LiFePO4 akkumulátorral
-csomagtartóra épített 24V10AH LIFePO4 akkumulátorral
Mindkettő lítium-vas-foszfát (LiFePO4), 1000 töltési ciklusú.
A kétféle akkumulátor rögzítési mód által, szinte bármely váztípusú kerékpár átépíthető e-kerékpárrá.
Az érdeklődők a GASBoards-Csepel E-kerékpár szaküzlet és bemutató teremben előzetes bejelentkezést követően kipróbálhatnak már átépített kerékpárokat (Tel: 06 30/2152071), vagy a hivatalos Csepel kereskedőinknél választhatják ki az alap kerékpárt, majd előleg ellenében két hetes szállítással kaphatják meg. A GASBoards bemutató termében több átépített bemutató darad áll rendelkezésére az érdeklődnek.
Ha van szett és kerékpár is raktáron, akkor akár gyorsan átszerelhető és összeépíthető a Csepel ügyfeleknek.
Kérésére megépítjük az Ön által kiválasztott színű, felszereltségű és vázkialakítású Schwinn-Csepel kerékpárokat az Ön kívánsága szerinti GASBoards meghajtó rendszerrel.
Az egyedi rendelésre épített E-Csepel kerékpárok elkészítési ideje a rendeléstől számított legalább 1 hét.